A századok során kiváló elődeik találmányaira és fejlesztéseire támaszkodva az órakészítőknek sikerült megbízható, precíz és kifinomult mechanikus szerkezeteket kidolgozniuk. Mégis egy mechanikus óraszerkezetet még manapság is évekbe telik elkészíteni. Ez a munka a tervező mérnökök és mikroműszerészek feladata, akik a legmodernebb digitális eszközöket használják a szerkezet megtervezéséhez és egy működő prototípus elkészítéséhez. Ezt a prototípust először ellenőrzik és jóváhagyják, majd az egyes alkatrészeket megtervezik a sorozatgyártáshoz. Mindez azért szükséges, mert a mechanikus szerkezet több száz, olykor mikroszkopikus nagyságú elemből áll (az órakészítők gyakran mérnek mikronokban), amelyeknek tökéletesen illeszkedniük kell egymáshoz hatékonyan segítve az egész megfelelő működését. Így egy óraszerkezet olyan, mint egy építészeti csoda miniatűr méretben.
Egy modern óragyárnál ezeknek az alkatrészeknek a gyártása számtalan specialista feladata, akik több tucat nagy szakértelmet igénylő területtel foglalkoznak.
Az első lépés a leendő szerkezet minden egyes részének megformálása. Ehhez különböző technikák szükségesek az egyes alkatrészek anyagától, formájától és funkciójától függően. Néhányat faragnak vagy egy fémtömbből vágnak, préselnek, másokat összetett digitális gépekkel készítenek el; néhányat lézerrel vágnak ki, míg másokat lecsiszolnak. Amikor mindegyik résznek megvan az alapformája, számos átalakításon esnek át. Az egyik munkaasztalnál lyukakat fúrnak beléjük, hogy a különböző kerekek tengelyeit hordják; máshol mélyedéseket alakítanak ki, ahova más alkatrészeket be lehet akasztani. A körvonalakat mikron pontossággal lecsiszolják, a fogakat elkészítik a kerekekre, és így tovább.
Míg ezeknek a folyamatoknak nagy részét már gépek végzik, végső soron mindegyik a gép működtetőjének ügyességén múlik. Amikor egy mechanikus szerkezetet készítenek egy kifinomult órához, mindegyik alkatrészt az alakításának mindegyik lépésénél megvizsgálják. Az emberi szaktudás – és gyakran a generációkon keresztül örzött és átadott “titkok” – fontosságát sosem szabad alulbecsülni. Miután egy alkatrészt kidolgoztak és legyártottak, elvileg készen áll a beszerelésre. Ám egy kifinomult óra különlegesség az, hogy a szerkezete, bár gyakran nem látható, ugyanolyan tökéletességgel van megmunkálva és díszítve, mint a látható részek. Így minden egyes részt alaposan políroznak vagy szatinálnak, olykor gravírozzák, vagy egyéb más módon díszítenek. A csavarokat, mutatókat láng fölött “megkékítik”, a sarkokat kerekítik, hogy az óraszerkezetnek egyedülálló szépséget és irigylésre méltó tökéletességet adjanak.
Csak ezután szereli össze az órakészítő a részeket egy időigényes, aprólékos és rendkívül bonyolult építő “rituálé” során, ami a századok során alig változott. Azzal kezdi, hogy a különböző alkatrészeket kirakja a munkapadjára. Ezután az óra alsó részét alapul véve óvatosan felépíti ezt a kifinomult mozgó szerkezetet, amely szépen lassan felveszi alakját. A nagyítóját mindig szeme előtt tartva egymáshoz illeszti az alkatrészeket, összecsavarozza őket, megigazít minden egyes darabot, és minden egyes új résszel biztosítja az óraszerkezet megfelelő működését, amely a kezei között kel életre.
A kifinomult óraszerkezet megtervezésével és elkészítésével kapcsolatos foglalkozások:
- Tervező mérnök
- Prototípuskészítő
- Mikroműszerész
- Digitálisgép-kezelő
- Szerkezetösszeállító
- Szerkezetszabályozó
Forrás : Fondation de la Haute Horlogerie
