A Marvin márka újjászületése

Marvin

 

Hosszú inaktív időszak után tér vissza a nemzetközi óra piac nagy nevű szereplői közé a Marvin márka neve, Jean-Daniel és Cecile Maye vezetésével és elhatározásának köszönhetően. A Marvin márka nevét a svájcban készülő órák közép mezőnyébe pozícionálják.

 

Marvin2

 

A Marvin óragyár fennállása, azaz 1850 óta 7 millió órát értékesített és a legsikeresebb korszakában – 1960 és 1970 között – megközelítőleg 400 alkalmozattal rendelkezett a La Chaux-de-Fonds -i központjában. A 70-es évektől fokozatosan kezdett egyre inkább eltűnni az óragyártók nevei közűl, mígnem a 90-es évek elejére teljesen megszűnt “létezni”. Jean-Daniel és Cecile Maye a Time Avenue cég tulajdonosai, akik a Nina Ricci órák sikereivel tettek többek között szert elismertségre, meglátták a fantáziát és lehetőséget az elfeledett névben és annak történelmében, így megvásárolták a Marvin nevet, hogy egy kornak megfelelő de patinájában finoman visszatekintő kollekcióval lépjenek ismét a reflektorfénybe a nemzetközi óra piacon.

A visszatérés első kollekciójában a férfiaknak szánt modellek dominálnak, melyekkel nagyjából 50 országban indul az értékesítés, elsősorban ázsiai és az arab országokban, Svájcban, Oroszországban, Görögországban és Törökországban. Más piacokon mint például Európa és az USA 2008 elejétől indul a fokozatos bevezetés és értékesítés.

marvin01_big.JPG

Az árak a quartz szerkezetes modelleknél 480 és 1.280 svájci frank között alakulnak (ETA és Ronda szerkezetekkel), míg az automata szerkezettel szerelt változatok 980 és 3.600 svájci frank között (Sellita és ETA szerkezetekkel)

 

Forrás: Timezone

One Comment on "A Marvin márka újjászületése"

  1. Zsuzsanna Magdinecz says:

    Dear Recipient! The glass of my husband’s Marvin brand watch 507813 N was damaged. Can I buy a new watch plate for the above number of watches? Your sinclery Magdinecz Zsuzsanna, Hungary, 3700 Kazincbarcika, Ságvári tér 1. I/8. Number phone: 0036 70 9499 193.

Leave a Reply to Zsuzsanna Magdinecz